Akik aktívan olvasnak minket azok már tudják, hogy nem szoktuk felkapni a fejünket a bulvár sajtóban megjelentekre. Nem a mi tisztünk ilyenekkel foglalkozni, nem vagyunk újságírók. Viszont tegnap volt ez a molesztáló nő híre ami bejárta a fél internetet és ez mellett nem tudunk elmenni szó nélkül. Volt ugye az a bizonyos ügy, ahol egy 38 éves nő megsimogatta egy kamasz fiú nemiszervét, vagyis molesztálta egy gőzfürdőben.
Aki esetleg lemaradt, azoknak röviden a sztori:
Egy akkor még 37 éves ír nő és a 18 éves svéd srác egy spanyol hotel wellness részlegén találkoztak. A nő beszélgetést kezdeményezett a fiúval az egyik szaunában, de ez a beszélgetés elhalt. A nő kiment, hogy megmártózzon. Később a fiú bement a gőzfürdőbe, ahova a nő követte. Mivel kettesben voltak a nő kihasználta az alkalmat és a srác combjára tette a kezét, majd a nemiszervét kezdte simogatni, amit ő az elutasítás után is folytatott. A fiú elhagyta a helyszínt, beszámolt a szálloda személyzetének, akik értesítették a rendőrséget. A nőt a ferje szeme láttára bilincselték meg és vitték el.
(Forrás: 24.hu)

A számomra legfelháborítóbb viselkedés, ami végül motivált ennek az írás az elkészítéséhez, az ezek a cikkek alatti komment szekció. “Bezzeg mi régen nem ellenkeztünk volna!” Meg a “Hol voltak az ilyen nők mikor én voltam fiatal?”. Talán a legszörnyűbb, hogy női kommenteket is olvastam, miszerint “Szegény srácnak megsimogatták a kukacát, gondolom milyen trauma érhette.” Illetve a “Biztos a férjének tartogatja a szüzességét!” Szinte csak poénkodó hozzászólásokat olvastam.
Na öntsünk tiszta vizet a pohárba!
Milyen érdekes az emberi mentalitás, ha a cikkből elvesszük a nemeket, akkor biztos mindeni fel lenne háborodva, viszont ha ez a sztori fordítva jött volna ki, akkor mindenki a molesztáló férfit mocskolta volna. A molesztálás nemtől es szexuális beállítottságtól teljesen független és bármilyen formája teljes egészben elítélendő! Mindegy, hogy milyen nemű nyúlt milyen nemű illetőhöz, a kéretlen érintéseknek súlya van, amit ideje lenne felfognunk végre! A nem az nem! 2025-öt írunk, vegyük már végre komolyan azt, ha valaki kéretlenül nyúl a másikhoz.
Szörnyű ezeket a kommenteket olvasni. Picit gondoljunk bele, hogyha a párunkkal történt volna ilyen (nemtől teljesen függetlenül), akkor is ennyire viccesen fognánk fel a helyzetet? Legyünk a realitás talaján, hisz ez nem egy pornó forgatókönyv, ahol minden happy, hanem ez a való élet, ahol az egyik fél nem egyezett bele az érintésbe, mégis megtörtént!
(A cikkben szereplő képekért a mesterséges intelligenciát hívtuk segítségül!)


