Nincs is annál izgatóbb, mint három szexi ember egy gyönyörökkel túlfűtött háromszögben. Ünnepeljük ma a Nemzetközi hármas világnapot!
Mi is az a hármas?
Angolul “threesome”, ami a “three” és a “some” szóösszetételből áll és legkorábban 1802-ben szerepel írásos formában. Jelentése három személyből álló csoport. 1960-1970-ben kezdte térhódítását, amikor már az emberek ismét mertek a szexualitásról beszélni és elindult a világ egy felszabadultabb forma felé. Egészen 1990-ig részévé vált a popkultúrának, és ha valaki azt mondta, hogy “hármas”, máris a szexuális értelem ugrott be az embereknek.
Szexuális fogalomban a hármas alatt azt értjük, hogy a klasszikus két fős felállás helyett hárman vesznek részt a gyönyör színpadán. Ez akármilyen felállásban bekövetkezhet, a résztvevők nemétől független minden három tagos örömszerzés hármasnak minősül.

Hogyan készüljünk fel rá?
Mindenképpen egy nyugodt, nyílt beszélgetés kell, hogy megelőzze a folyamatot. Ritka az, amikor “csak úgy alakul a helyzet”, hogy egy ilyenbe csöppenjetek. Beszéljétek át, hogy tényleg mind a ketten nyitottak vagytok-e rá és hogy pontosan milyen felállásban képzelitek el a dolgot. Fontos kitérni a féltékenység körére, hisz egy ilyen akció hatalmas zavart tud okozni a fejben, ha nem felkészülten állnak neki a résztvevők. Ha megbeszéltünk mindent és lefektettük a játékszabályokat, indulhat a beugrós keresése.
Kit vegyünk be?
Ha kezdők vagytok, akkor mindenképp ismeretlen személyt! Ez nagyon sok mindenben megkönnyítheti a későbbieket és kisebb féltékenységérzet alakulhat ki, ha félrecsúsznak a dolgok és mégis megbántuk a tettünket. Egy ismerős bevonása egyszerűnek tűnik, amíg nem jönnek a bonyodalmak. Hogy viszonyul egymáshoz ezután a három fél? Rámegy egy barátság? Hogy viszonyul egymáshoz a rajtunk kívülálló másik két fél? Ne kockáztassunk, hisz egy megromlott barátság, egy felbomlott kapcsolat ott lóghat a levegőbe, ha nem jól kezeljük a helyzetet. Egy ismeretlen személlyel kezdőként egyszerűbb kialakítani egy “közelebbi barátságot”, mint egy már meglévő barátból megugrani ezt.
Hol találhatunk ismeretlent?
Magyarországon kicsit összetett ez a kérdés, hisz elég kis ország vagyunk, zárkózott szexuális élettel és maradi hozzáállással. Léteznek APP-ok, kifejezetten hármas kalandok kereséséhez. Ez hasznos lehet akkor is, ha éppen mi szeretnénk a harmadik fél lenni. Ez leginkább külföldön elterjedt, itthon kevesen használják.
A teljesség igénye nélkül a “3way”, a “Feeld”, vagy a “3somer” és még sok más App-ok kínálnak erre lehetőséget.
Ha bátrak vagyunk és nem félünk, hogy esetleg ismerősök könnyebben rájöhetnek arra, hogy mit is tervezünk, a Tinder is megfelelő platform lehet, bár a siker esélye elég csekély.
Megoldás lehet számunkra az SM Pixie fórum is. Ez egy BDSM partnerkereső, szóval nem kifejezetten erre a célra készült, de érdemes észben tartani, ha sehol máshol nem leltünk sikerre. Hasonló nyílt felfogású emberek a regisztráltak nagy része, így biztos segítséget, vagy legalább útmutatást kaphatunk itt.
Egy elég kézenfekvő megoldás lehet, egy Reddit fiók regisztrálása, hisz kifejezetten erre a célra készült magyar “sub” is létezik, bár kicsi az aktivitás, viszont külföldi “subokon” is nézelődhetünk hármas után.

Hogyan szűrjünk?
Beszélgessetek kicsit írásban, esetleg valamilyen formában hívásban. Sokat le lehet szűrni valakiről a stílusa, vagy éppen az írástudása alapján. Mindenképp kérjünk előzetesen képet. Ez már egy remek szűrő arra, hogy valaki komolyan gondolja-e a szándékát, vagy sem. Ha úgy érzitek, hogy találtatok egy esélyest, beszéljetek meg egy közös találkozót valami forgalmasabb helyen. Igyatok meg egy kávét és beszélgessetek hatszemközt. Ha megvan a kémia és úgy érzitek, hogy működhet és mind a három fél is szeretné ezen a ponton is túl, akkor jöhet csak az akció. Nem érdemes kapkodni, hisz mindenkinek egy jó élmény kell, hogy legyen ez a szexuális felvonás!
Swinger, vagy nem Swinger?
A Swinger klubok könnyű alternatívát nyújtanak ezen lehetőségek kiélése felé, hiszen hasonlóan nyitott mentalitású emberek járnak és higgyétek el, nem ti lesztek sem az elsők, sem az utolsók, akik először mennének ilyen helyre. Fontos megjegyezni, hogy egy Swingerklubban semmi sem kötelező, bármire mondhatunk nemet, ha olyan helyzetbe kerülnénk, ami számunkra kényelmetlen. A többség ezt tiszteletben is tartja, aki pedig nem, azt pedig jóeséllyel kiteszik. Nincs mitől félni, bár érdemes tisztában lenni az alap szabályokkal, de ezt egy Swingeres bejegyzésben bővebben kifejtjük. (Nem mellesleg a legtöbb klub oldalán informálódhatunk a szabályzatukról.)
Hátrányuk, hogy nem minden esetben járhatunk sikerrel, mivel előfordulhat olyan este, ahol nincs olyan éppen kívánt harmadik fél, akit szívesen bevennénk, vagy akit elképzeltünk. Ilyenkor előfordulhat, hogy “üres kézzel” távozunk.
Milyen alternatívák léteznek?
Ha a személyes élményekre nem készültünk fel, akkor is tudunk kalandozni a téma irányába, hisz az internet korában már nincs lehetetlen megoldás! Használjatok webkamerát és szervezzetek be egy nézőt, aki végigkíséri a tevékenységet és közben maszturbál. Interaktívvá is tehetitek a dolgot bármelyik irányba, hisz egy távolról is irányítható eszközzel (például egy Lovense Lush 3-al) senki sem marad ki, a néző is beszállhat, vagy éppen a nézőt is tudjuk ingerelni.
Ha ez is meredeknek tűnik még, akkor is megoldás lehet a szexchat! Írásban is felfűthetitek a kedélyeket és ezzel is egy újabb tapasztalattal tudtok gazdagodni.
Póz ötletek?
Póz ötleteket nem fogunk írni, hisz ettől (is) hemzseg az internet és akár találhatunk a “legjobb 50 póz” cikket is. Csináljátok azt, ami mindenkinek jól esik, hisz ahány fajta pár, annyi féle felállás. Hagyjátok, hogy az ösztönök vezessenek. Hogy írhatnánk releváns tippet azoknak, akik egy “klasszikusabb” hármast keresnek, és azoknak is, akik egy “cuckold”, vagy “cuckqueen” felállásban képzelik el ezt az egészet? Használjátok a fantáziátokat és ne legyetek önzők, itt három ember boldogságáról kell gondoskodni!
Reméljük tudunk segíteni és egy kicsit nagyobb rálátást tudtunk adni!
(A bejegyzésben szereplő képeket mesterséges intelligencia segítségével készítettük!)


