Folytatjuk barangolásunkat a kínai csodamasinák világában. Továbbra is a legolcsóbb kategóriát vizsgáljuk, így túl nagy tűzijátékra nem számítunk, ahogy a kínai vibrátor sem okozott túl nagy meglepetést. Lássuk, mit tud egy vezetékes vibrotojás 850 forintért cserébe!
Csomagolás:
A kínai vibrotojás csomagolásáról sokat nem tudunk leírni, tekintve, hogy saját, “márkázott” doboza nincs, tipikus kínai csomagolásban érkezik. Kívülről a már ismert szürke csomagolóanyag, belül egy buborékos fóliába bújtatott kis átlátszó tasakba érkezik a kínai vibrotojás. Öröm az ürömben, hogy az eszköz sértetlenül megérkezett, így nagyjából azt kaptuk, amire számítottunk.

Az eszköz:
Aki már látott életében japán pornót, az könnyen el tudja képzelni miről is van szó. Megkérdőjelezhető minőségű rózsaszín műanyagból készült maga a ház és a tojás rész is. Maga a tojáson is szemmel látható illesztés található, amibe a körmünk is beleakad. Sajnos ez a rész kerül majd behelyezésre, így nem éppen bizalomgerjesztő ez az infó. Pozitívum, hogy sorja sehol sincs és a felület is szép egységes. A tojás rész szépen ívelt, 5 cm hosszú, talán picit több, mint 2 cm átmérőjű. Innen indul egy 34 cm-es ezüstös színű kábel, ami összeköti a behelyezésre szolgáló részt magával a vezérlőegységgel, a készülék szívével és lelkével. Ez a markolatrésznek is nevezhető egység 9 cm hosszú, így kényelmesen kézbe illik. A felület egységes, sorja nincs, csak egyetlen helyen, a készülék hátoldalán, ahol sokat nem fog minket zavarni. Illesztési hézag az van bőven, főleg az elemtartó körül. A markolatrészt tovább vizsgálva láthatjuk a vezérlésre szánt egyetlen tekerőt, aminek közepén egy szívecske helyezkedik el. Oldala virágszirmokra emlékeztet. A kínai vibrotojás behelyezett elemekkel összesen 80 grammot nyom. A tojás rész külön 11 gramm, A vezérlő az elemekkel együtt pedig 60 gramm.

Működés:
A működésért két darab AA méretű elem felelős. Ezt a készülék hátulján található elemtartóba behelyezve tudjuk az eszközt életre kelteni. Az egyetlen vezérlő tárcsát óramutató járásának ellentétesen tekerve tudjuk aktiválni a rezgést. A rezgés elindulásáról néhány másodperc elteltével némi fáziskéséssel egy kék Led is informálni fog minket a tekerő alatt. A rezgés folyamatos, konstans, közepes hangot ad. Az eszköz előnye, hogy nem nevezhető hangosnak. Kézbentartva meglepően erős rezgést képes leadni. Kíváncsian várjuk a behelyezést! A vezérlő tárcsa működése kifejezetten furcsa. Szakaszos, ricnis hangot ad, miközben tekerjük, néha mintha megakadna, majd menne tovább. Összesen 180 fokot tudunk rajta fordítani. Rezgésprogram nincs, csak folyamatos rezgésre képes az eszköz, viszont ezt fokozatmentesen tudjuk állítani.
Használat:
Mindenek előtt szeretnénk felhívni rá a figyelmet, hogy ez egy kínai eszköz, amely európai irányelvek nélkül kerül legyártásra. Így használatát mindenképp kezeljük fenntartásokkal. Az ilyen eszközök valós anyaghasználatát és szerelés minőségét nem ismerjük, így fokozott figyelemmel használjuk őket! Első használat előtt mindenképpen szenteljünk nagy hangsúlyt a megfelelő tisztázásra, mivel biztosan nem steril módon lett csomagolva az eszköz!
Használata nem túl bonyolult. A behelyezésre szolgáló részt behelyezzük, majd a “távirányítón” a potmétert eltekerve indulhat a móka. Első említésre méltó megfigyelésünk, hogy az eszköz még síkosító nélkül is csúszik! A tekerő mozgása nehézkes, így izzadtabb kézben már nem lehet olyan játszi könnyedséggel adagolni az erőt. Síkosító használatával kétkezesre vált a vezérlés, mert annyira csúszni fog a felület, hogy ember legyen a talpán aki ezt egy kézzel tekergetni fogja.
Behelyezéskor igazából az történt, amit borítékolni lehetett. A rezgést sajnos nagyon halványan érezni, bárhogy is játszunk az eszközzel, bárhova is próbáljuk pozícionálni. A legnagyobb erősségen is keserves az a teljesítmény, amit ki tud magából préselni. Orgazmusunk biztos nem ennek az eszköznek köszönhetően lesz.
Az eszköz kábele elég rövidke, így a vezérlőnek mindig közel kell lennie. Egy óvatlan mozdulattal nagyon könnyen kiránthatjuk, ha nem figyelünk, könnyen ráfekhetünk.

Összegzés:
Az eszköz nem hibátlan. A vezérlésre szánt tekerő nehezen és furcsán jár. Az eszköz kézben tartva csúszik, így az egy kezes használat könnyen nehézkessé válik. A kábel relatív rövid, így határt szab felhasználás közben. Behelyezéskor az ereje halovány, alig említésre méltó. Az egyetlen nagy előnye, az a látvány. Aki szeretne élőben is japán pornóhoz méltó látványvilágot, annak nélkülözhetetlen egy ilyen cucc. Ebben az esetben azt tudjuk ajánlani, hogy egy ehhez hasonló, de márkás(abb) kiegészítőt válasszon! Kevés pénzért egy tényleg csak kis örömet nyújtó eszköz.
Ami tetszik:
- Olcsó
- Külső ingerlőként csiklón és mellbimbón kellemes
Ami nem tetszik:
- Megkérdőjelezhető anyagminőség
- Rossz összeszerelési minőség
- A vezérlőtárcsa nehezen, akadozva jár
- Rövid, 34 cm kábel
- Behelyezésre nekünk kevés a rezgés
A japán pornók nélkülözhetetlen látványeleme a vezetékes vibrotojás. A mi részünkről azt mondanánk, ha ezt szeretnénk átélni, akkor válasszunk egy minőségibb terméket. Viszont a már nevetséges 850 forintos árához képest egy működő, valamilyen szinten élvezhető terméket kapunk. Tudjuk, hogy sokaknak az ár lesz a döntő, így ha megvásároljátok ezt az eszközt mindenképp kiemelt figyelmet fordítsatok a biztonságra!