Most írhatnánk, hogy rengetegen kérdeztétek, de akkor hazudnánk. Viszont volt már rá precedens, hogy megkaptuk ezt a kérdést. Most összeszedjük a pozitív, és a negatív oldalát is, hogy: Milyen úgy élni, hogy ennyi játékszer van az ember “életében”? Avagy, a gyűjtemény.
Ez egy kicsit ilyen “Rólunk” cikk lesz, hisz valamilyen szinten a saját életünkbe engedünk ezzel egy kis betekintést. Sose írunk magunkról, mert az elsődleges célunk, az információ átadás, a választás megkönnyítése, az edukáció. Viszont ez itt most kéz a kézben találkozik, hisz meg tudjuk mutatni, hogy milyen az élet úgy, ha az embernek nagy gyűjteménye van.
Mi az a nagy?
Azok számára, akik nem tudnák, hogy kik vagyunk, kezdjük az elején. Gyűjteményünk évek óta gyarapszik, mely jelenleg (2025 szeptember elején) pontosan 148 darab örömszerzőt foglal magába, összesen 2,7 millió forint értékben. Ebbe nem számoltuk bele a ruhákat, apróbb kiegészítőket, mint mellbimbócsipeszek, csipeszek, nincs benne az összes BDSM kiegészítőnk, DIY cuccunk és szexpárnák. Ez kipakolva egy amerikai konyhás nappaliban nagyjából az összes pakolófelületet elfoglalja. Egy L alakú kanapé, egy dohányzóasztal és egy méretes konyha pult teli lesz viszonylag szorosan rakott játékszerekkel és jut a földre is a nagyobb darabokból. Így elképzelhető a gyakorlatban is, hogy mekkora gyűjteményről van szó. Ezért vagyunk bajban az egész befotózásával, mert egyszerűen nem fér bele egy képbe az összes játékunk.

Tárolás
Felmerülhet a kérdés, hogy mégis hova fér el ennyi cucc? Hát igen. Az első nagy kihívást a tárolás jelenti. Az elején elég volt egy kis tároló, majd egy cipősdoboz, majd egy fiók. Ahogy jöttek a játékszerek és gyarapodott a gyűjtemény, úgy kezdett problémássá válni a tárolás. Először egy kisebb komódot kaptak a játékszerek. Itt kényelmesen elfértünk. Egy ideig. A fiókos komód után nagy lépésre szántuk el magunkat, vettünk egy vitrines, két méter magas, talán 80 cm széles nagy szekrényt. Úgy éreztük, hogy megérkeztünk. Itt kényelmesen elférünk majd. Nem így lett.
Miután a szépen rendezett gyűjteményünk kezdett zsúfolttá válni, dobozokat szereztünk be. Amiket lehetett, kategorizálva ömlesztettünk. Jelenleg a szekrényen kívülre kerültek a drágább dildóink, hisz azokat nem szeretnénk ömlesztve tárolni, így azok egy dedikált polcra költöztek. A BDSM kiegészítőink jó része pedig egy szekrényen kívüli másik fiókban kaptak helyet. Ezen felül vannak bambusz rudak, lábfeszítők, kötelek, szexpárnák itt-ott, az ágyneműtartóban, a szekrény és a fal közé betámasztva.
Mint érezhető, egy ekkora gyűjtemény folyamatos küzdelem a hellyel. Itt nem kimondottan a darabszám dominál, hanem inkább a méretek, hisz van olyan eszközünk, aminek a helyén vagy 40 másik elférne, csak hát nagy.
Tisztítás
Ekkora eszközpark mellett a tisztítás kész rituálé, amihez az embernek vagy van kedve, vagy nincs. Előfordul, hogy egy hosszabb együttlét alkalmával több játékszer is előkerül és nem feltétlen takarítjuk le őket azonnal. Erre a céllal bekerült egy díszes üvegtányér az egyik szabad felületre a hálószobánkban. Ez a “szennyes” eszközeink tárolására szolgál, míg természetesen elmosásra nem kerülnek és vissza nem kerülnek a gyűjtemény tagjaként.
A legnagyobb macera, a folyamatos tisztántartás. Ha akarja az ember, ha nem, egy idő után a szálló por megül az eszközökön, és lehet nem látványos, de ott van. Egy-egy ritkábban használt darab lehet elő sem kerül mondjuk 2-3 hónapig. Ezek már azért porfogó feladatukat is ellátják, így mindenképp ki kellett találnunk valamit a tisztántartásra.
Havonta tartunk egy nagy tisztítást, amikor használattól függetlenül minden eszközt átmosunk, fertőtlenítünk, tisztára törlünk, vagy megvárjuk, míg leszáradnak. A bőrből készült kiegészítőket letöröljük, bőrápolóval átkenjük. A köteleket kimossuk, kilógatjuk és megvárjuk, míg megszáradnak, majd frissen feltekerve kerülnek újra tárolásra.

Töltés
A legnagyobb ellenségünk. Nem is tudom mikor volt olyan pillanatunk, amikor elmondhattuk, hogy minden eszközünk teljesen fel van töltve. De mégis. Amikor kettő darab volt.
A töltés egy rettenetesen macerás feladat egy ekkora gyűjteménynél. A töltőinket egy külön szerszámos szortimentbe válogattuk, ahol “nagyjából” kategorizálva tudjuk őket tárolni. Fekete pont az összes gyártónak, hogy még mindig nincs egy egyezményes töltőcsatlakozó, mint az USB-C!
Beszereztünk jó néhány töltő adaptert, vettünk egy elég méretes, sok dugaljas hosszabbítót, és szépen felváltva felkerülnek töltőre az eszközök, ha már érezhetően merül a készlet. Volt, hogy feltöltöttünk mindent teljesen, de az valami eszméletlen nyűg volt.
A legtöbb általunk preferált eszközünk, amiket gyakran is használunk, szerencsére beépített akkumulátorral rendelkezik. De ezek mellett azért van “néhány” elemes darabunk is. Az elemfogyasztásunk szerencsére nem olyan drasztikus, de a tesztek miatt mindig van itthon vagy 20 darab tartalék AA és AAA elemekből is. (Pozitív hatása, hogyha merül a távirányító, akkor mindig van miből pótolni azt is!)
Ja igen, ha már távirányító. CR elemekkel is fel vagyunk készülve, hisz a távirányítós modellek előszeretettel esznek CR elemeket. Nem nagyon merülnek, de jobb felkészülni.
Használat
Mondanom sem kell, hogy itt azért kifizetődik a sok nyűg és “szenvedés” ami jár ezekkel az eszközökkel. Akármikor, ha szólóról, ha duettről van szó, mindig van valami, amit kívánunk. Mindig fel tudjuk dobni valamivel az együttléteket és ami talán a legérezhetőbb, sosem válik egy eszköz unalmassá. A nagy gyűjtemény miatt tudjuk őket úgy rotálni. Van, hogy el is felejtjük milyen érzés egy régen használt darab. Mindig van egy fehérnemű ami régen volt elővéve, mindig van egy szerepjáték, amivel színessé tudjuk tenni az együtt töltött időt. Ezeknek köszönhetően azt tudjuk mondani, hogy mindig változatos a szexuális életünk és mindig fel tudjuk dobni az unalmas hétköznapokat.
Persze, nem minden alkalommal használjuk ezeket, hisz szakítunk időt egymásra is, ahol csak mi vagyunk. És bizony ez is kell.

Viszont van, ami gondolkozóba ejt minket
Számtalan remek eszközt próbáltunk és számtalan középszerű kiegészítőn vagyunk már túl. Sőt, botlottunk bele kifejezetten szar termékekbe is. Viszont mi van, ha egy szar termék nem is annyira szar, csak mi szoktuk meg azt, hogy kifejezetten drága, “felsőpolcos”, sőt, luxustermékeket is tudunk használni? Mi van, ha egy átlagos felhasználó sokkal jobban tudná értékelni azt az olcsó terméket, amit mi szarnak érzünk azért, mert már túl vagyunk nagyjából több, mint 200 kipróbált vackon?
Mikor kinyitjuk a szekrényt, van, hogy nem tudunk választani a bőség zavarától. Ezzel szemben az, akinek egy van, ugyan azzal a lendülettel veszi elő azt az egyet újra és újra. Mi van, ha nem is reális már a látásmódunk? Mi van, ha nekünk a 100.000 forintos akármi után a 6.000 forintos semmit nem ér, míg másnak világmegváltó darab?
Nos, ezért szoktunk szüneteket tartani és ezért szoktunk visszanyúlni a kezdetekhez. Néha besokallunk, néha kell egy kis idő, míg megállunk. Volt, hogy akár egy hónapot is kihagytunk tesztelés nélkül, de ez majd egy másik cikk lesz. Ezek a felgyülemlett kérdések akkor válnak értelmetlenné, mikor rájövünk, hogy ez nem teljesen így működik. Ugyan úgy jó érzés használni egy elemes, Satisfyer Number One-t, sőt, a kínai léghullámos macis csiklóizgató is ugyan úgy orgazmusra bír, mint egy Womanizer Premium 2. Vagy talán a még szemléletesebb példa, hogy egy ekkora gyűjtemény mellett, a drága luxus kiegészítők dacára mindig van olyan, hogy eszköz nélkül, csak a kezemet használva kényeztetem magam.
Egy szó, mint száz, ha esetleg félsz attól, hogy az eszközhasználattól „ellustulsz”, vagy válogatós leszel, akkor meg tudunk nyugtatni. Nem leszel az.


