A Satisfyer márka már sok, remek eszközzel örvendeztetett meg bennünket, így úgy gondoltuk, épp itt az ideje, hogy a férfi örömökre is gondoljunk, szóval lássuk, mit tud a Satisfyer Men One maszturbátor! A Satisfyer Men Heat eszköz egy kellemes darab volt, így most egy teljesen manuális műpuncira esett a választás. A klasszikus darabok annyira nem tudtak megmozgatni soha, ingerszegénynek bizonyultak, így nagyon kíváncsi vagyok, hogy egy Satisfyer tervezés mit tud elérni!
Csomagolás:
Csomagolás ügyében a Satisfyer termékeire sose lehet egy szavunk sem. Annyira prémium dobozokat tudnak letenni az asztalra, hogy hihetetlen. A grafika nem tolakodó, viszont szépen magára vonzza az ember figyelmét. Tökéletesen mutatja, mit fog rejteni a doboz. Mágnesesen záródó ajtó mögött egy ablakon keresztül láthatjuk a terméket, majd az oldalán egy higiéniai lezárást feltépve férhetünk hozzá az eszközhöz.

Az eszköz:
A kupakra állítva egy furcsán fallikus lőszer hatását kelti, amit az oldalán elhelyezkedő fényes kék ABS műanyag berakások törnek meg. Az eszköz szinte teljes külső tokja egyébként ugyan ebből az anyagból készült, csak matt verzióban. A felület teljesen egységes, az illesztés látszik, de a körmöm nem akad meg benne, ráadásul egységesek. A tok legfelső, legcsúcsosabb végén kapott helyet a vákuum szabályzására szolgáló kupak, amelyet menettel láttak el, így ugyan úgy tudjuk tekerni, mint egy üdítős flakon kupakját. Ennek oldalai szolidan barázdásak, így síkosítós kézzel is könnyű kezelhetőséget kínál.
A fényes műanyag berakás némiképp gyűjti a karcot, itt legalábbis látványosabb az idővel szerzett “sérülés”. Ez a berakás egy érdekes, gumírozott részt ölel körbe, ahol a “markolat” rész található. Az eszközt itt a legkényelmesebb fogni, illetve a speciális pumpa mechanika is itt helyezkedik el. Zseniális újítás a piacon, ezzel szabályozhatóvá válik a belső átmérő. Legalábbis elméletben, a mi próbadarabunkon ez nem igazán működik.
A betét anyaga valami zseniális, Cyberskin elnevezésű anyag, ami a bőrhöz hasonlító érzést kelt. Ezt már a konkurens termékek is tudják egy ideje, sőt, olcsóbb árkategóriában is kezd megjelenni a jobb minőségű anyag, viszont a Satisfyer megoldása valahogy más. Olcsóbb termékekkel összehasonlítva ez tényleg bőrhöz hasonlóbb élményt kínál. Ha pozícionálni kell, azt mondanám, hogy a Fleshlight betéteihez hasonló anyag.
Teljes hossza 25 cm, a behelyezhető hossz 22 cm!

Működés és Használat:
Az eszköz használata igazából értelemszerű. A kupakot eltávolítva a behelyezésre szolgáló nyíláson behelyezzük a férfiasságunkat, majd fel-le mozdulatokkal ingereljük azt. Az eszközben található pumpás mechanizmus nagyjából a második használatnál megadta magát, hiába pumpálom, nem lesz kisebb az átmérő. Hogy kilyukadt-e, vagy maga a pumpa része halt meg, nem tudom, viszont kiábrándító, hogy ilyen rövid időt élt meg. Nekem ez a funkció annyira nem hiányzott, mivel a betét így is elég szűk, ezért az mellett döntöttem, hogy folytatom ezzel a tesztelést és nem garanciáztatjuk le. (Mondjuk egy blog bejegyzést megérne az ilyen eszközök garanciáztatása is, szóval csak-csak írtam egy e-mailt, de ez majd külön poszt lesz.)
Az én eszközömben a Tri Delights betét található meg, így a használati élmény csak erre a betétre vonatkozik! A Satisfyer Men One egy nagyon jó elgondolás egy nagyon jó áron, viszont ez a betét azt kell mondjam, sajnos nekem ingerszegény. Félreértés ne essék, jó érzés használni és jobb, mint kézzel maszturbálni. Viszont a lelki szemeim előtt intenzívebb élményt vártam. Próbál élethű érzést visszaadni, ami valahol működik is, viszont ahhoz az eszköz túl szűk. Nem lehet elvonatkoztatni tőle, mert ehhez a szűkös érzéshez jobban társulna egy intenzívebb élmény. Egy-egy szóló bevetés sokkal tovább tart vele, mint kézzel. Nagyon lassan építkezik és nagyon lassan enged a csúcsra érni. Volt olyan barátkozós kalandunk, amikor félreraktam és befejeztem más eszközzel. Mégegyszer mondom, az eszköz ettől még nem lesz rossz, nemes egyszerűséggel más élményre számítottam.
Hogy írjak róla mostmár jót is,
a ház kialakítása remek, nagyon jó kézbevenni. A vákuum kialakítására szolgáló felső kupak jól el van találva, igazából könnyen el is lehet távolítani, ha valaki nem szeretne semmilyen ráadást, viszont ilyenkor számolni kell vele, hogy a cuppogó hangja fel fog erősödni. A vákuum hál isten nincs túlzásba véve. Próbáltam olyan PDX maszturbátort, ahol olyan túlnyomás uralkodott a készülékben, hogy alig lehetett behatolni, utána pedig olyan vákuumot generált, hogy onnan pedig alig lehetett kiszabadulni. Ez elmondva jól hangzik, a gyakorlatban viszont ez inkább hátrány, mint előny. A Satisfyer megoldására visszatérve ez egy nagyon jó megoldás, teljesen elzárva is át tud levegőzni az eszköz és nem lesz kényelmetlen a használata. Ez áll talán a legközelebb a valódi élményekhez.
A betét anyaga ahogy fentebb tárgyaltuk, zseniális. Nagyon jó belehatolni és ha megszűnik a kezdeti hidegsége és átvette bőrünk melegét tényleg egy élethű érzést képes átadni. Persze a szűkösség visszarángat minket a földre, de attól még az érzés megmarad.
Az eszköz nagy előnye a konkurensekkel szemben, hogy a tokot egyszer kell csak megvenni és onnantól kis beruházással okozhatunk újfajta örömet magunknak. A csere betétek hozzávetőlegesen 6.000 forint környékén beszerezhetőek. Ezzel szemben egy-egy Fleshlight termék akár 30.000 ft is lehet. (Tisztában vagyunk vele, hogy ahhoz is kapni csak betétet, viszont ez a lehetőség Magyarországon nem igazán elterjedt.)

Tisztítás?
A Men One tisztítása kemény, embert próbáló feladat. Mármint, nem a tisztítás maga. Távolítsuk el a betétet a házából, ez pikk-pakk, könnyen fog menni. Langyos folyóvíz alatt szappan használatával mossuk ki, majd hagyjuk megszáradni. A lehető legtöbb vizet próbáljuk meg belőle kiimádkozni, mert ha csak félretesszük, akkor akár napok múlva is találhatunk benne vizet, kockáztatva a penészedést. Igyekezzünk nekitámasztani valaminek, hogy a benne maradt víz ki tudjon folyni, szépen ki tudja magát csöpögtetni az eszköz. Száradás után használjunk púdert, vagy kifejezett férfi kényeztetőkhöz szánt regeneráló púdert. Ez segít megőrizni az anyag rugalmasságát, elveszi a ragacsos érzetet, ápolja a felületet.
Ha ezzel megvagyunk, jöhet a kemény dió, helyezzük vissza a betétet! A betét és a tok átmérőjében nincs túl nagy különbség, így ez egy igazi kaland. A betét végét lógassuk bele az tokba és próbáljuk meg addig benyomni, amíg engedi magát. Távolítsuk el a tok hátsó kupakját, hogy a benne lévő levegő könnyebben tudjon távozni. Én kézből, gyors lendülettel szoktam kísérletezni. A tokot megfogom, és akár mint egy hirtelen ostorcsapás, adok neki egy lendületet. Ilyenkor a betét a tehetetlenségéből adódva elindul befelé. Jobb esetben néhány ismétlés, ráigazítás után be is kerül a helyére. Bárcsak tudnám, hogy azok, akik azt mondják, hogy ezeket könnyű ki és be helyezni, hogy csinálják! Érdekes, hogy ezt a nehézkes visszahelyezést több gyártónál is észrevettem, viszont vannak olyanok is, amik játszi könnyedséggel mennek vissza a helyükre.
Nagy előnye, hogy maga a készülékház is könnyen kitisztítható, nem ragad meg benne a víz, így az egészet szépen el lehet tisztítani.
Összegzés:
Maga a Men One egy nagyon jó elgondolás! A fix készülékház a cserélhető betétekkel a konkurenciához képest olcsón kínál változatos élményeket. A Tri Delights betét kellemes, de nem túl ingergazdag megoldás, amivel akár hosszan el tudjuk nyújtani az élvezésig tartó utat. A vákuum rész nagyon jól el van találva ellenben a pumpás mechanikával, ami nekem nem is igazán hiányzott.

Ami tetszik:
- Olcsón cserélhető betétek
- Jó anyaghasználat
- Jó Ár-érték
- Teljesen vízálló
- 22 cm behelyezhető hossz!
Ami nem tetszik:
- A pumpás mechanika hamar megadta magát
- A Tri Delights betéttől többet vártam
- Kevés betét variáció a piacon
- Nehéz a betét behelyezése
Az Men One bár nem hibátlan, mégis megállja a helyét! A konkurensekhez képest jó megoldásokkal rendelkező kézi maszturbátor, amiben olcsón tudunk betéteket cserélni, ha ráunnánk az eredetire. Mi szívesen látnánk több féle lehetőséget is, a jelenlegi piacon lévő betétek száma elég korlátozott. A Tri Delights betét nem olyan nagy durranás, mint kép alapján számítottam rá, viszont abszolút első maszturbátornak érdemes lehet beruházni. Ár-érték kategóriában megérheti kipróbálni, pláne, ha akcióban sikerül kifogni! Ha volt már részed Fleshlight termékhez, akkor nagy élményt ez nem fog nyújtani!
1 hozzászólás